Camino Steve – Egy álom nyomában

Egy éjszaka azt álmodtam, hogy szeretett édesapám – aki 10 évvel ezelőtt örökre elaludt – a Világ-vége oszlopnál vár rám. Az álmokra ritkán emlékszünk igazán, de ezt olyan kristálytisztán láttam, mintha egy hatalmas mozivászonra vetítették volna. Világ-vége oszlop? Akkor még azt sem tudtam, hogy egyáltalán létezik-e olyan…

A Google keresője azonban megmutatta, hogy igenis létezik. Ültem csendben hosszú percekig, néztem a monitoron az oszlop képét a mögötte távolba tűnő kék óceánnal és éreztem, a szemem megtelik könnyel, a szívem pedig összefacsarodik. Nem értettem és nem tudtam, mi történik velem… kivéve egy dolgot: elmegyek oda bármi áron és bármi történjék is, mert édesapám nem várhat ott rám hiába.

Így elindultam Európa legnyugatibb csücske felé, a Fisterrában található oszlophoz, ahol nem mellesleg az El Camino zarándokút is véget ér, ám 100 zarándokból 95 mégsem megy el addig. Persze, ennek okát sem tudtam még akkor.

Valahogy az első lépéssel együtt elindultak belőlem a szavak és mondatokká, fejezetekké, majd egy könyvé álltak össze, mert az út alatt írt blog, majd az előadásaim is megmutatták, hogy tudok általuk adni, hogy történetem másokat is inspirál, vagy segít nekik.

Nem tanácsolok semmit, csak mutatok egy lehetőséget és annak következményeit. Azt, hogy mi lendítethet át a holtponton, mennyi minden képes megváltoztatni az életedet, mit tanulhatsz belőle, mit jelent az igazi barátság, mi az ára és az ajándéka a kitartásnak és a hitnek.

Próbáld ki! Hátha beválik. Mert ha nem kelsz fel reggel, nem veszed fel a hátizsákodat és nem kelsz útra, ne is csodálkozz, vagy panaszkodj, hogy sohasem éred el a célt!